Egyéjszakás vitorlázás az Északi-tengeren (Bridlington - South Shields),
Newcastle-upon-Tyne városnézés,
2019. július 16-18.
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
2019. júl. 16-17. Bridlington - South Shields (78 tmf)
Az északi szelet mától felváltja a DNy-i, amivel kényelmes háromnegyed-, hátszélben vitorlázhatunk tovább észak felé. Hogy az áramlás segítsen, hatkor kellett indulnunk, és hat órán át motoroztunk, mire lett annyi szél, hogy felhúzhatta Dénes a sárkányszárnyat.
Mérföldeken át fehér mészkőszirtek mellett vitt az utunk (Flamborough Head-től Filey-ig), ahová a turistahajók madárlesre hozzák ki Bridlingtonból a kíváncsiakat. Akik pedig jobban szeretik a szárazföldről figyelni a sziklákon fészkelő tengeri madarakat, azoknak a szirt tetejére építettek egy kilátót.
Alkák és lummák:
Szafarihoz hasonlított az utazásunk, ahogy Barny kokpitjában zötykölődtünk a hullámok hátán, és a körülöttünk pihenő, halászó, tollászkodó lundákat, alkákat, lummákat, cséreket, különböző fajta sirályokat figyeltük. Ha 2-3 méterre megközelítettük őket, lebuktak, de a vakmerőek végignézték, ahogy elúszik mellettük Barny, a "nagy madár".
Két lunda:
Egy angol vitorlázóról mesélt Dénes, Ming Ming a hajójának a neve (21 láb körüli, 7 méter), ami Barny-hoz hasonlóan sárkányszárny vitorlázatú. Nyaranta a 6-8 hetes szabadsága alatt elvitorlázik Izlandra, Grönlandra vagy a Spitzbergákhoz, szinte sose megy ki a partra, aztán jön vissza. Elindult az Angliából rajtoló Jester Azores Challenge vitorlásversenyen, aminek a célja az Azori-szigetek. Már csak 1-2 nap kellett volna a befutásig, de a gyenge szelek miatt a szabadsága feléhez ért, ezért fogta magát és visszafordult Angliába. Elképzeltem, hogy mi is a maradék másfél hónapunkat a tengeren hánykolódva töltjük, miközben bámuljuk a hol közeli, hol a messzeségbe vesző partot, aztán repülünk haza. Na, nem.
A mészkőszirtek után sorra jöttek a tengerbe ömlő folyók torkolatához épült kikötő- és iparvárosok. Teherhajók, halászhajók úsztak körülöttünk, a vízen hemzsegtek a szélgenerátorok, fúrótornyok és az őket kiszolgáló hajók. A vitorlások hiányoztak, csak azzal az eggyel találkoztunk, aki utánunk indult el a bridlingtoni kikötőből.
A sok város és horgonyzóhely közül választásunk a Tyne folyó torkolátának déli oldalán fekvő South Shields-re esett. Sose hallottunk róla, de a tőle 12 km-re, a Tyne bal partján fekvő Newcastle neve ismerősen csengett. A Newcastle United focicsapat otthona, kikötőváros, iparváros, az angol ipari forradolom egyik bölcsője (széntermelés, vasgyártás, Stevenson mozdonyokat gyártó üzeme, forgalmas kereskedelmi kikötő).
A Római Birodalom legionariusai sokat időztek itt, mert itt húzódott Hadrianus fala, aminek az építését Hadrianus rendelte el 122-ben. Nyolc év alatt készült el a 120 km hosszú építmény, ami kelet-nyugati irányban egyik tengerparttól a másikig húzódott (mára alig maradt belőle itt-ott valami), és az északon élő törzseknek (barbárok) jelezte a birodalom határát. Sok erőd állt a fal vonalába építve, egyik Newcastle-nél (Pons Aelius). South Shields-nél a fal egy részének ellátóközpontjára (magtárakat, élelmiszerraktárakat, műhelyeket tártak fel itt) bukkantak, és egy kikötő is volt, de azt nem találták meg. Biztonságos és kényelmes horgonyzóhely történelmi látnivalókkal, modern várossal, persze, hogy látni akartuk.
Napközben elúszott előttünk egy minke whale (csukabálna), de nem tudtuk lefotózni. Ez a leggyakoribb bálna errefelé, a bálnák méretéhez képest nem tekinthető nagynak, 7-10 méter hosszú (Barny 8.5 méter hosszú). Naplementekor delfineket is láttunk, fókákkal pedig gyakran találkoztunk, amikor feljöttek levegőzni, és kidugták a fejüket a vízből.
Este zivatarok vonultak a szárazföld felől a tenger felé, de messze előttünk jártak, nem áztattak el:
A felhős égboltnak köszönhettük az egyik legszebb naplementénket a Tee folyó torkolatának közelében:
Rimánkodtunk, hogy fújjon egy kis szél éjszaka is, hogy ne kelljen motoroznunk, és kaptunk is gyenge DNy-i szelet. Az autopilot és a sárkányszárny együtt vitték a hajót egész éjjel, mi pedig aludhattunk mindketten a csipogós módszerünkkel (az őrségben lévő is lefekszik az ágyába egy konyhai csipogóval, amit a hajóforgalomtól vagy hajózási veszélyek közelségétől függően 7-10-15 percre beállít, és amikor az csipog, kimegy ellenőrizni a szelet, az irányt, a forgalmat). A hajók sűrűn jöttek-mentek körülöttünk a vízen, mint napközben, és mint az előző kétéjszakás menetünknél Ipswitch és Bridlington között, de nem állt fenn senkivel ütközésveszély. Az áramlás este 6-tól éjfélig segített minket, aztán ellenünk fordult.
Reggel 6-kor dobtunk horgonyt South Shields hullámtörővel védett homokos strandja előtt. 8-ig aludtunk még. Élveztük, hogy végre nem billeg a hajó.
Anglia elkényeztet engem :-) Amikor a reggeli után a mobilinternetünkön kiadtam a keresést South Shields Leisure Center keresőszavakkal, azonnal ezt a hatalmas modern épületet mutatta, amivel szemben horgonyt dobtunk. Uszoda és konditerem. Egy fontért lehet zuhanyozni (van hajszárító is :-)). Bridlingtonban is ilyen volt a tengerparton. Nagyon elégedett voltam :-)
Egyszerűbb és gyorsabb volt kijutni a partra, mint Bridlingtonnál. Közelebb tudtunk horgonyozni a parthoz és védett a hullámtörő. A strand finom homokjában jólesett a séta, amíg a dingit a korláthoz cipeltük, és úgy szerettem volna kicsit elnyúlni rajta, napozni, de hideg és borongós az idő.
A part közelében kiállították a Tyne nevű South Shields-i mentőcsónakot, ami az 1800-as években teljesített szolgálatot. 1024 ember életét mentették meg a benne evező vízimentők 54 év alatt. A kormányzáshoz 2 lapátot, az evezéshez 10-et használtak, és 13 erős emberből állt a mentőcsapat.
A sétálóutcában megnéztünk egy ingyenes kiállítást South Shields múltjáról. A legtöbb kiállított tárgy és hanganyag a munkásosztály életének bemutatásáról szólt az ipari forradalom idején. Láttunk egy fotót az 1960-as évekből egy tüntetésről. Normál testalkatú nők és férfiak néztek ránk vissza a képről. A tájékoztató szöveg megjegyezte, hogy akkor még nem voltak elhízva az angolok, bezzeg most. Nem csoda, a rossz lakáskörülmények és az élelmiszerellátás miatt tüntettek.
Bridlingtonban a legszembetűnőbb jelenség a rettenetesen kövér, puhára, löttyedtre elhízott emberek tömege volt (szerintem valamilyen betegségben szenvedtek, azért voltak így elhízva). Sokukat, akik már járni se tudtak a súlyuk miatt, tolószékben toltak. South Shields-ben (majd Newcastle-ben is) azonnal szemetszúrt, hogy hiányzik ez a típus, ha akad is termetes, az a masszív fajta. Annyira éles volt a váltás ebből a szempontból a két város között, hogy már a sétánk elején szóvá is tettük.
Megkerestük a római kori feltárást, ahol az ellátóközpontja volt egykor Hadrianus falának. Az Arbeia, ahogy a helyet nevezték, a Tigris folyó partjáról ideszállított arab evezőslegényekről kapta a nevét.
Első látásra jelentéktelennek tűnt a feltárt terület, és ha nem ingyenes a belépés, megyünk is tovább. Kár lett volna. Csak dicsérni tudjuk az igényesen megírt és kihelyezett ismertető, magyarázó szövegeket, az elképzelések szerint felépített és berendezett szálláshelyeket, és szerencsések vagyunk, hogy az itt talált tárgyakat itt is állították ki.
Az eső előrejelzése eddig mindig pontosnak bizonyult, ezért komolyan vettük, és a visszaevezést a 16 órára jelzett esőhöz időzítettük. Előtte még az uszodában zuhanyoztam, hajat mostam, Dénes közben egy benzinkútnál megtöltötte a két 5-literes kannánkat dízellel. 1 liter ára 1.30 font (480 ft), a benziné ugyanennyi.
Dénes a tengerben fürdött, amikor visszaeveztünk. 12 fokos, brümmögött is hozzá, de már csak szolidan. Bridlingtonban minden este megmártózott a vízben, nehogy elpuhuljon. Az eső csúszott egy órát, de ez belefér, aztán ahogy az a jelentésben állt, hajnalig esett.
2019. júl. 18. Newcastle-upon-Tyne
A közlekedés a környező települések között kiváló, metróval vannak összekötve, és egy napijeggyel bárhová eljuthatunk. Településhatárnál nem kell új jegyet venni. (Mintha Pomázra, Szentendrére is ugyanaz a vonaljegy lenne érvényes a HÉV-en, amivel Békásmegyerig mehetünk csak.)
A metró a Tyne jobb partján fekvő Gatesheaden keresztül ment a bal parton fekvő Newcastle-be (mint Pest és Buda, csak épp Gatesheadnek mindig nagyon fontos volt a történelem során, hogy ő önálló város), és a Tyne fölötti egyik hídon ment át, így az első, amit láthattunk a két városból, és ami ámulatba ejtett azonnal, a hét egymás mellett átívelő híd a folyó fölött.
Ebből kettőt alacsonyra építettek. Az egyik neve Swing Bridge, elforduló híd, a másik a Gateshead Millenium Bridge, ami egy billenő híd gyalogosok és kerékpárosok számára. Ha vitorlás, vagy magas hajó szeretne áthaladni alattuk, akkor a VHF rádión fel kell őket hívni a megadott csatornán, és az egyiket elfordítják, a másikat 40 fokos szögben megbillentik. A Kaledóniai-csatornában lesz majd tíz elforduló híd, ezért inkább a billenőst szerettük volna látni működés közben. Olvastuk, hogy minden nap 15 órakor kinyitják, ha van átmenő forgalom. Bizakodtunk.
Kilátás a Baltic kortárs művészeti központból a hídra és Newcastle-re:
3-ig volt időnk bőven. Megnéztük a St. Nicholas katedrálist, amiben a templomba temetettek sírkövein lépegettünk, és próbáltuk megtalálni a legrégebbit. Találtunk egyet az 1590-es évekből.
Ez is, a bridlingtoni katedrális is modern szemléletű, a bent dolgozók hangosan beszélgetnek, nevetgélnek, nyoma sincs a csendet kérünk feliratoknak. Egy férfi az egyik sorban aludt elfekve a padon, párnákkal a feje alatt, egy másik a mobilját töltötte fel a gyerekek számára kialakított részen. Egy nőt és egy papot lehetett hallani az egyik gyóntatófülkéből. Kialakítottak bent egy kis teázót, kávézót asztalokkal, székekkel.
A katedrális tornya is különleges, de ez talán jobban látszik a kastélyos képen.
A katedrális után következett egy kastélyrom, ha jól emlékszem, erről kapta Newcastle a mostani nevét:
Tovább sétálva a folyó felé megláttunk egy fagerendákkal díszített házat. Az egyik ablak alá emléktáblát erősítettek. Odamentünk, elolvastuk. 1772-ben egy előkelő és gazdag lány, Bessy Surtees, ezen az ablakon át mászott ki, és szökött meg a szerelmével, hogy apja nehogy hozzáadja egy másik férfihoz. A történet happy end-del zárult, a szegény fiú pedig nemcsak Bessy férje lett, de gróf és főkancellár is.
Bemehettünk a házba, egy alapítvány tartja karban, ingyen megtekinthető, néhány szobát berendeztek. A Tudor stílusú kastélyokat, lakóházakat imádom (külső burkolat fagerendákkal díszítve, magas, keskeny ablakok kicsi üvegtáblákkal kitöltve).
Hitchcock Madarak c. filmjét Bridlington óta emlegetjük a várost uraló sirályoknak köszönhetően, na meg a Fish&Chips étkezdék miatt, amik olyan népszerűek Angliában. A családjának volt Londonban egy időben Fish&Chips étkezdéje, afölött volt a lakásuk.
Fiatal sirályok a Baltic párkányán várják a szülőket:
"Newcastle-ban látható a Hadrianus fal néhány kapujának és tornyának felépített mása, valamint jó pár tervrajz, ám ezek mind csak találgatásokra épülnek. Az alapjukat a birodalom egyéb tájain megfigyelheto római építészeti emlékek adják, meg néhány elnagyolt rajz a falról egy kupán és egy tálon, melyeket a régészek valamelyik ásatáson fedeztek fel. Egyszóval kár is lenne tagadni, hogy nekünk, mai embereknek fogalmunk sincs, pontosan hogyan nézett ki a fal, s miként változott a háromszáz évnyi használat alatt." www.romaikor.hu
Ezt a helyet nem kerestük meg, helyette a folyóparti sétányt választottuk. A 2001-ben átadott Millenium híd mindkét oldalán a kétezres években átadott modern épületek sorakoznak. A Művészetek Palotájával (2004 vége) szinte egy időben megnyitott Gateshead Sage (2005 eleje) zenei művészeti központban épp egy pár napos country-fesztiválra rendezték át az előcsarnokot, amikor szétnéztünk bent.
Az egykori malomból átalakított Baltic az Egyesült Királyság második legnagyobb kortárs művészeti központja (az első a londoni Tate Modern):
Minden szintet bejártunk. Kíváncsian néztük azt a sok színes izét, micsodát, amit az egyik teremben halmoztak fel. Mindig is jópofának tartottam a hulladékból, legyen az fém, műanyag, gumi, bármi, készített tárgyakat. De nem emlékszem, hogy láttam volna valaha is műanyagzacskókból összerakott modern alkotást.
A nigériai nők csavart hajtincsei ihlették meg a művészt (Ifeoma U. Anyaeji), aki a műanyagzsákokat hajtincsként kezelve összecsavarta, cérnával megkötözgetve, hogy ne essenek szét. Ebből "szőtte" aztán magukat az alkotásokat, kiegészítve egyéb hulladékokkal, amiket talált. Az alkotások egyik érdekessége, és egyben a kiállítás címe is, hogy nincsenek befejezve. Bármikor lehet folytatni, és a látogatók is adhatnak neki szemetet, amit aztán beépít a munkáiba. A mögöttes, általánosabb tartalom a nigériai hagyományok elvesztése a gyarmati sorba süllyedés alatt (pl. a göndör haj - kivasalt haj), a modern világ tömegfogyasztása és az ezzel járó környezetszennyezés, aminek egyik látható következménye a mérhetetlen szemét.
A hídkezelő három előtt megjelent a kuckójában, de a show elmaradt. Senki se jelentkezett, hogy szeretne átmenni a híd alatt :-(((
New Yorkban (Manhattan) nagyon élveztük az ottani kínai negyed forgatagát, piacait, az ételeket, és amikor az útikönyvünkben olvastuk, hogy itt is van Chinatown, már indultunk is megkeresni, Nem is tudom, miért hittük, hogy majd itt is olyan lesz...
A kapu mögött a Newcastle United stadionja:
Több helyen is találkoztunk ezekkel az órákkal:
A nap lezárásaként a napijegyekkel elmetróztunk Wallsend településre, ahol Hadrianus fala végződött egykor. Ezért tényleg kár volt:
Holnap folytatjuk tovább a vitorlázást. Olyan szigetet nézünk meg, aminek csak a fészkelő tengeri madarak lesznek a lakói.